Mindig is elkötelezett és hűséges alkalmazott voltam, és azt hittem, jó kapcsolatot ápolok a főnökömmel, Greggel.
Szigorú volt, de igazságos. Követelőző, de hajlandó volt meghallgatni.
Évekig keményen dolgoztam, túlóráztam, hogy bizonyítsam az értékemet. Azt hittem, kiérdemeltem a helyemet a cégnél.
Amikor Greg egy délután behívott az irodájába, azt gondoltam, csak egy szokásos megbeszélés lesz.
De az a nap megváltoztatta az életemet.
– Lena – kezdte anélkül, hogy a szemembe nézett volna –, sajnálom, de el kell bocsátanunk.
Egy pillanatra elsötétült minden.
– Mi? Miért? – dadogtam, sokkolva és értetlenül.
– Sajnálom, Lena. Egyszerűen nincs több pénz a pozíciódra – mondta, miközben továbbra is kerülte a tekintetemet. – Ez nem személyes, csak üzlet. Végkielégítést kapsz, a HR majd elmondja a részleteket.
Nem akartam elhinni. Hogy változhatott meg minden ilyen hirtelen? Épp most fejeztem be egy fontos projektet, jó értékeléseket kaptam, és mindent megtettem a csapatért. Nem volt figyelmeztetés, semmi jel, hogy veszélyben lenne az állásom.
– Biztos vagy benne? – kérdeztem remegő hangon. – Annyit dolgoztam ezért a cégért. Miért most?
Greg sóhajtott, látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát.
– Nem az én döntésem volt, Lena. A cég döntött így. Sajnálom, de nem tehetek semmit.
Összepakoltam a dolgaimat, kábultan. Miközben utoljára hagytam el az irodát, próbáltam elnyomni a csalódottság érzését. De túlságosan erős volt. Mindent beleadtam ebbe a munkába – és most semmim sem maradt.
Másnap reggel egy üzenetre ébredtem, amitől megfagyott bennem a vér:
„Találkoznunk kell. El kell mondjam az igazságot. – Sarah”
Az üzenet Greg feleségétől, Sarahtól érkezett. Évek óta nem beszéltem vele, sőt, azt sem tudtam, hogy megvan a számom.
A szívem hevesen vert. Mit akarhat? Miért pont most keresett meg, miután ez történt?
Habozva olvastam újra az üzenetet. Miért akarna velem találkozni valaki, akit alig ismerek? El akartam utasítani, de valami azt súgta, menjek el. Talán tudnom kellett valamit. Talán ez volt a hiányzó darab.
Beleegyeztem, hogy egy kis belvárosi kávézóban találkozzunk, remélve, hogy választ kapok.
Amikor megérkeztem, Sarah már ott ült, összekulcsolt kézzel. Másképp nézett ki – idősebbnek, fáradtabbnak tűnt –, de a tekintetében valami erőteljes volt, amit korábban sosem láttam.
– Lena – mondta halkan, komolyan –, köszönöm, hogy eljöttél. Tudom, furcsa ez az egész.
Bólintottam, nem tudtam, mit mondjak.
– Miért akartál találkozni velem? Mi történt?
Sarah mély levegőt vett, kinézett az ablakon, majd visszanézett rám.
– Nem tudom, hogyan kezdjem, de úgy érzem, jogod van tudni az igazat. Greg nem a költségvetés miatt bocsátott el téged. Az hazugság volt.
Megdermedtem.
– Hogy érted ezt? Azt mondta, a pénz miatt…
Sarah ajkai megremegtek, a hangja elcsuklott.
– Nem igaz – vallotta be. – Miattam bocsátott el.
Pislogtam, próbáltam felfogni.
– Miattad? Mire gondolsz?
Arca bűnbánattal telt meg.
– Greg és én… a házasságunk hónapok óta romokban hever. Folyton veszekedtünk, és ő… – Sarah habozott, majd lesütötte a szemét. – Megcsalt engem.
A lélegzetem is elállt.
– Greg megcsalt?
Bólintott, könnyes szemekkel.
– Igen. De nem akárkivel. Veled.
Szavai gyomorszájon ütöttek.
– Mi? Én… –
– Tudom – vágott közbe, letörölve egy könnycseppet. – De Greg ezt hitte. Meg volt rólad győződve. Hónapok óta vágyott rád. Már korábban ki akart rúgni, de nem tudta megtenni. Ezért viselkedett távolságtartóan az utóbbi időben, ezért került téged a megbeszéléseken. Próbált elszakadni tőled, meggyőzni magát, hogy nem érez semmit.
Összezuhantam belül.
– És nem sikerült neki – folytatta Sarah. – Az elbocsátásod előtti este hatalmas veszekedésünk volt. Mindenre fény derült, ő pedig bevallotta. Azt mondtam, hogy így nem élhetek tovább, döntenie kell – köztem és közted. Így hát téged bocsátott el. Azt hitte, ha eltűnsz, megmentheti a házasságunkat.
Ültem, kővé dermedve. Még a legrosszabb rémálmomban sem tudtam volna ezt elképzelni.
– Sajnálom, Lena – mondta őszintén Sarah. – Nem akartam, hogy belekeveredj ebbe. Nem tudtam, hogyan tegyem jóvá, de nem akartam, hogy te fizess Greg hibáiért. Csak azt akartam, hogy tudd az igazságot.
Képtelen voltam felfogni. Kavarogtak a gondolataim, nehéz volt a szívem.
– Nem tudom, mit mondjak – suttogtam végül.
Sarah megfogta a kezem.
– Nem azt várom, hogy megbocsáss. Csak azt szerettem volna, ha tudod: ez nem a te hibád.
Bólintottam, még mindig sokk alatt.
– Köszönöm, hogy elmondtad. Nem tudom, hogyan tovább, de legalább most már ismerem az igazat.
Sarah szomorúan mosolygott.
– Vigyázz magadra, Lena. Remélem, megtalálod a békéd ebben a zűrzavarban.
Ahogy kiléptem a kávézóból, éreztem az igazság súlyát a vállamon.
A karrierem, a Gregbe vetett bizalmam, az önbecsülésem – mind összeomlott.
De legalább már tudtam az igazságot.
És az igazság, bármennyire is fájdalmas, az első lépés volt afelé, hogy újjáépítsem az életemet.
