Christi fáradtan szállt le a buszról. Elutazott néhai vőlegénye, Lajos szülővárosába.
Az egész út alatt csendesen hullottak a könnyei. Christi számára az élet Louis halálával véget ért. És mégis – két hónapon belül életet fog adni egy kislánynak.
Louis és a még meg nem született gyermekük volt minden motivációja. Két évvel az állami nevelőotthonból való kilépése után ismerkedett meg vele.
Christi szakmát tanult, éjszaka pedig egy gyárban dolgozott. Nehéz volt, de muszáj. Lajos – ahogy a munkások nevezték – a gépek beszerelése miatt érkezett a gyárba.
Úgy hallotta, egy gazdag vállalkozó megvette és teljesen modernizálta a gyárat. Voltak, akik örültek ennek, mások aggódtak a változások miatt. Christi azok közé tartozott, akik reménykedtek. „Az új seprű jól seper” – mondták.
Egyik este Lajos tovább maradt, hogy ellenőrizze a gépeket. Mivel a helyi szerelők nem értettek az új berendezésekhez, Lajos eligazítást tartott.
Különösen Christi gépe keltette fel az érdeklődését. Többször odament hozzá, figyelte, majd a műszak végén eltűnt. Christi megkönnyebbült.
Mégis valami különös érzést hagyott benne. Olyan volt, mintha menekülne – csak aludni akart volna, végre otthon lenni, nem iskolába járni.
„Hé, kicsi!” – kiáltotta valaki mögötte. „Christi!”
Egy autó haladt el mellette. Lajos ült a volánnál.
„Eljöttem érted” – mosolygott. „Szállj be, hazaviszlek.”
Christi gyanakodva nézett rá.
„És ha nem egy irányba megyünk?”
„Ugyan már” – nevetett Lajos. „Hidd el, pont jó irányba tartunk.”
Mai napig nem tudja, miért szállt be egy idegen autójába. De együtt töltötték a délelőttöt, beszélgettek, járkáltak a városban. Christi nem akart aludni. Este, amikor hazaért, az autó ott parkolt a háza előtt. Lajos bent aludt – az ölében egy hatalmas virágcsokorral.
Attól a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Három hónappal később Christi teherbe esett.
Lajos megkérte a kezét:
„Amint végzek itt, hazaviszlek a családomhoz.”
„Nem, előbb mondd el nekik, hogy létezem” – válaszolta Christi. „És hogy gyermeket várok.”
„Ugyan már, ez butaság” – legyintett Lajos.
„Lehet, de számomra fontos” – mondta Christi.
Tudta, hogy a gazdagabb családok lenézik azokat, akik intézetből jöttek. Félt az elutasítástól. Lajos mosolygott, nem vitatkozott. Aztán elment. Három hónap telt el. Christi csak várt. Lajos számára úgy tűnt, mintha nélküle levegőt sem tudna venni.
Aztán eltűnt. Nem hívta, nem írt, nem jelent meg. Azt beszélték, utoljára egy régi faképnél látták.
Christi nem akarta elhinni.
Két hónappal később, mikor már alig sírt, a könyvelésen hallotta meg: egy Lajos nevű szerelő meghalt.
Összeomlott. Elájult. Amikor magához tért, a könyvelő irodájában találta magát. Egy idősebb asszony sajnálkozva nézett rá.
„Te voltál az a lány, akivel Lajos együtt volt?”
„Igen…” – suttogta Christi.
„Ne sírj” – mondta az asszony. „Baleset volt. Három férfi megtámadta, mikor kiszállt az autóból. Elfogták őket, de őt már nem hozhatjuk vissza.”
Christi dermedten hallgatta. Aztán megkérdezte:
„Tudja, hol temették el?”
„Igen. A gyárból sokan ott voltunk a temetésén. Megmutatom, hol tehet le virágot.”
„Felkeresed a családját?”
„Nem tudom…”
Az asszony felsóhajtott, és egy cédulát nyomott a kezébe. Christi elment a temetőbe. Az eső szakadt, lépésről lépésre küzdötte magát előre. Tudta, hogy Lajos ott van, várt rá. Letérdelt a sírhoz, ahol friss széna és virágok voltak az öreg kápolna mellett. A fényképe ott volt a kereszt alatt.
„Szia, drágám…” – suttogta könnyeivel küszködve. Hosszú percekig mozdulatlanul ült. Aztán elaludt, fáradtan, éhesen, a kripta ajtaja nyitva maradt.
Hirtelen megpillantott a padlón egy drága, fényes mobiltelefont. Felvette – és amikor meglátta a kijelzőt, elájult.
Egy csengőhang törte meg a csendet. Egy női, remegő hang szólalt meg:
„Halló?”
„Ez az én telefonom. Tegnap vesztettem el. Hol vagy?”
„A temetőben.”
„A TEMETŐBEN?!”
„A kriptában… Fázom, és rosszul érzem magam.”
A vonal megszakadt. Christi ismét elájult.
„Kislány, ébredj!”
Lassan kinyitotta a szemét: egy ismeretlen férfi hajolt fölé.
„Lajos?” – motyogta. „Te vagy az?”
A férfi reszketett.
„Christi?”
Bólintani próbált, de csak rápillantani tudott.
„Istenem… te terhes vagy?” – kérdezte a férfi, miközben meglátta a hasát.
Christi könnyei ismét folyni kezdtek. A férfi is sírt.
Gyorsan karjába vette, az autójához sietett, lefektette a hátsó ülésre, betakarta a kabátjával, és elővette a mobilját.
„Anya, megtaláltam! Ő az a lány, akiről Lajos beszélt. Valóságos – és terhes!”
A vonal túlsó végén egy határozott, de megrendült női hang:
„Terhes? Lajostól?”
„Úgy tűnik.”
„Vidd azonnal Dr. Szergejhez! Indulok!”
Letette a telefont, arca feszült volt. Christihez fordult:
„Én vagyok Dénes, Lajos öccse. Ne félj – segítek neked.”
A klinikán gyorsan ellátták. Megvizsgálták, ruhát és meleget kapott. Egy nővér gyengéden megsimogatta a haját:
„Ne aggódj, most már jó kezekben vagy.”
Dénes idegesen várt a folyosón. Hamarosan megérkezett Erika, Lajos anyja: magas, határozott, erős nő. Mellette egy mosolygós, alacsony férfi – Dr. Szergej.
„Minden rendben?” – kérdezte Erika.
„Kimerültség és kihűlés. A baba jól van – szerencsére időben megtaláltuk.”
Erika bólintott:
„Beszélhetek vele?”
„Igen, de óvatosan.”
Belépett. Christi félálomban mosolygott.
„Szia, én vagyok Erika, Lajos anyja.”
Christi bólintott.
„Nagyon hasonlítasz rá” – suttogta Erika.
„Nem azért jöttem, hogy szemrehányást tegyek. Csak el akartam búcsúzni.”
„Kérem, meséljen el mindent” – kérte Christi.
Erika elmondta, hogyan ismerkedtek meg, a virágcsokrot, a boldogságot, a csendet.
A végén odalépett, megfogta a kezét:
„Miért nem mentél el hozzá, mikor hívott?”
Christi lesütötte a szemét:
„Mert árva vagyok. Féltem, hogy a családja… vagy ő maga…”
Erika keserédesen elmosolyodott:
„Butaság. Nem az határoz meg, honnan jössz. Csak rossz emberekkel találkoztál. Ő szeretett téged.”
Megszorította a kezét:
„Pihenj. Holnap mindent elhozok, amire szükséged van.”
„Csak a táskám van meg… a telefonom elveszett” – suttogta Christi.
„Megtaláljuk” – ígérte Erika.
Kint Dénes várta:
„Jól van, és a baba is. De… Dénes, ez a lány… Lajos boldog volt vele. Tiszteletben kell tartanunk a döntését.”
Dénes bólintott:
„Tudom. És meg is fogjuk tenni.”
Másnap Christi ruhákat, gyümölcsöt és egy új telefont kapott – Erika ajándéka volt.
„Erika néni… miért ilyen kedves hozzám?” – kérdezte Christi meghatottan.
Erika mosolygott:
„Mert a fiam téged választott. És mert benned az unokám él.”
